Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miko

2020.01.16

 

megjelenés:

A tradicionális mikó megjelenés egy vörös hakana (hosszú, bő-szárú nadrág) vagy egy hosszú, vörös csomóban megkötött szoknyából és egy fehér haoriból (kimono)   felsőrész áll. A hajba fehér vagy piros szalagot tesznek. A sintóizmusban a fehér szín tisztaságot szimbolizálja.

 

 

miko.jpg

 

 

 

 

A tradicionális mikó kellékekhez tartozik az azusajumi (梓弓, vagy „Katalpa íj”), a tamagusi (玉串, szakaki-fa ágából készült felajánlás) és a gehóbako (外法箱), egy „természetfeletti doboz, amely babákat, emberi és állati koponyákat...  sintó gyöngyöket tartalmaz". A mikók emellett harangokat, dobokat, gyertyákat és rizzsel teli tányérokat is használnak a ceremóniákhoz.

 

A mikók a szentélyek szolgálatában egykor kamigakarit is végeztek. A rituálé közben a kami vagy más szellem megszállta az emberi testet, ezt gyakran takusen követte, ami alatt a test egy médiumként szolgált és közvetítette az isteni üzentet. A takusen helyszínén időnként sajaniva is jelen volt, aki értelmezte a megszállott személy szavait a többi jelen lévő számára. A kamigakari és a tasuken lehet passzív, amikor egy személy az akaratlan megszállást követően beszélni kezd vagy álmában tudja meg kinyilatkoztatást; de lehet aktív is, amikor a személy idézi elő a megszállást, hogy megtudja az isteni akaratot/kinyilatkoztatást.

 

miko-japanese.jpg

 

Az idő múlásával a mikók elhagyták a szentélyeket és függetlenül kezdtek el dolgozni a világi társadalomban. Ma a szentély körüli mikók feladata a recepciós munkák és Kagura táncok bemutatására csökkent.

 

 

 

A miko története

A mikó tradíciók egészen a japán őskori Dzsómon-korig nyúlnak vissza , amikor női sámánok transzállapotban adták át az istenek (kamik) szavait.

A legkorábbi feljegyzés, ami a mikókkal hozható kapcsolatba, egy kínai hivatkozás Himiko császárnőre, habár nem derül ki belőle teljesen, hogy Himiko császárnő egy mikó volt, vagy hogy léteztek-e egyáltalán mikók ebben az időszakban.

A Nara-(710-794) és a Heian-kor (794-1185) alatt a kormánytisztviselők ellenőrizni és befolyásolni próbálták a mikók feladatait.

A feudális Kamakura (1185-1333) idején, Japánt a háborúskodó sógun irányította. Ez idő alatt a mikók koldulásra lettek kényszerítve.

Az Edo-kor (1603-1868) alatt nagy változások mentek végbe a Japán keleti részén élő női sámánok szerveződési struktúráján és az általuk gyakorolt művészetekben.

A Meidzsi-kor alatt a sámánista gyakorlatokat tiltották. Az 1873-ban kiadott Miko Kindanrei (巫女禁断令) nevű rendelet megtiltotta az összes spirituális gyakorlat végzését a mikóknak.

Az eredetileg isteni jóslalatok közvetítésére használt sintó, rituális Kagura táncot a 20.században populáris táncceremóniává alakították át, amelyet Miko-mai (巫女舞) vagy Miko-kagurának (巫女神楽) neveznek.

 

miko-0.jpg

 

A sámáni szerep generációról generációra öröklődött, de az is előfordult, hogy egy nem közvetlen leszármazott jelentkezett önként kitanításra vagy a falu vezetői választották ki a feladatra. Egy idős, megbecsült sámán, aki a törzs egyik tagjával rokoni kapcsolatban állt, tanította a fiatal lányt transzállapot irányításához szükséges technikákra.

 

 

Ezt különböző rítusok elvégzésével érték el, hideg vízzel mosakodás, önmegtartóztatás és olyan tabuk megfigyelésével, mint például a halál, betegség és vér.

A lány megtanult megszállás közben médiumként kommunikálni a kamikkal és különböző eltávozott lelkekkel.

Ezt kántálásokkal és táncok bemutatásával érték el, a lány különböző dalokat és imákat tanult, amelyeket dob és csörgő kísérettel adtak elő.

A rituálékhoz használtak még tükröket (hogy oda vonzzák a kamit) és kardokat.

Szükség volt megismernie és megtanulnia a falujában fontosnak tartott kamik neveit és funkcióit.

Végül el kellett sajátítania egy titkos nyelvet, amelyet csak beavatottak (a törzs többi sámánja) ismert és így megismerte a jóslás titkait.

A kiképzés 3 - 7 évig is tarthatott, ezután egy szertartás keretében sámánná avatták a lányt.

 

miko-japan.jpg

 

Ezen a misztikus ceremónián részt vett a mentor, más sámánok és a falu idősei.

A lány egy fehér lepelt viselt, amely az előző életének a végét szimbolizálta.

Az idősek kántálásba kezdtek,majd a lány remegni kezdett.

A mentor kérdésére, hogy melyik kami szállta meg, amint választ kapott, rizzsel arcon dobta a lányt, aki eszméletét vesztette.

Az idősek ágyba fektették és melegen tartották, amíg magához nem tért.

A megpróbáltatás véget érésével a lány felébredt és innentől egy gyönyörű, színes esküvői ruhát viselt és egy esküvői köszöntőhöz hasonló beszédet mondott.

 

Az esküvői szertartáshoz való hasonlóság abból következik, hogy a beavatandó lány a kami menyasszonyává válik, akit ezután szolgálni fog (Tamajori Hime 玉依姫) Előfordult, hogy este a papnőket egy átutazó lélek (marebito 稀人) látogatta meg. A látogatás után, a nő egy fehér tollú nyílvesszőt tett ki a háza tetejére, így jelezve a többi lakós felé.

 

 

mikok.jpg

 

Mikók ma

Ma a hétköznapokban mikókkal a szentélyeknél találkozhatunk, ahol segédkeznek, táncokat mutatnak be, omukuji jóslást és szuvenírt árulnak és segítik a Kannusikat a sintó rituálékban.

Lisa Kuly úgy fogalmaz a mai mikókról: „Egy távoli rokona a premodern sámánikus nővérének és most valószínűleg egyetem közben ezzel a részmunkaidős állással keres egy kis pénzt”

 

5742185223_966d8b4612_b.jpg

 

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 19338
30 nap: 2809
24 óra: 41